Hazánk szép tájait felfedezni és újrafelfedezni mindig felejthetetlen élmény. Különösen igaz ez akkor, ha nem csak egy autóbusz ablakából tesszük mindezt, hanem meg is kell küzdeni a "felfedezés" öröméért. És hogy mindez így van-e, vagy mégiscsak a "hazai túrából tizenkettõ egyenlõ egy tucat" lekicsinylõ szólás az igaz, nos azt mindenki eldöntheti, aki elolvassa a Crocus TK turistáinak élménybeszémolóját palócföldi kalandjaikról. Nyeregbe hát.

1998. augusztus 11-én kedden a hajnal semmiben sem különbözött a szegedi Nagyállomás szokásos hétköznapjaitól, ha csak abban nem, hogy a Crocus TK tagjai álmos szemeiket dörzsölve pakolták fel kerékpárjaikat az Öthuszas vonatra, mely öt és fél óra zakatolás után érkezett meg velük Nógrád megye székhelyére Salgótarjánba.

Salgótarján - a Karancs és a Medves közti szûk völgybe szorult iparváros. A vonat a város szívében áll meg. Leszállva máris a Fõ térre jutunk. A Hild emlékéremmel díjazott egykori Tanácsköztársaság tér a megyeszékhely 60-as 70-es években kialakított arculatát mutatja. A fejlõdõ szocialista iparváros sokemeletes vasbetonépületei azóta megkoptak, hasonóan az õket létrehozó eszmeiséghez. A városképhez természetesen itt is hozzátartoznak a tarkabarka kisboltok és az újonnan betelepülõ multik is. A vasút alatt az aluljárón átkelve McDonald's és vadonatúj TOTAL benzinkút jelzik az ezredvég amerikanizált "eurokultúrájának" tolakodó jelenlétét. Azért, ha van idõnk, érdemes megállni egy rövid idõre. Varga Imre Madáchot és Radnótit ábrázoló szobrai vagy a földalatti bányamúzeum és a fõtéren nyaranta látható szoborkiállitás feltétlen érdemesek a megtekintésre. A város és környékének természeti és turisztikai szempontból jelentõs értékeit, a Baglyas-követ, Salgó és Somoskõ várait, Eresztvényt könnyû megközelíteni. A Nógrád megyei Természetbarát Bizottság tagjai jóvoltából számos jelzett turistaut is várja az erre látogató turistát. A két éve (1996-ban) Salgótarján és környéke címmel megjelentetett túrakalauzuk pedig a ma rendelkezésre álló legfrissebb és legjobb kiadvány a környék látnivalóiról, mely részletes túraleírásokat is tartalmaz.

Litke felé haladva érdemes rövid kitérõt tenni Egyházasgergére. E kis falu szép ,XV. századi, gótikus templomának helyén egykor honfoglaló õseink áldozóhelye állt. Litkét elérve jobbra, észak felé fordultunk az Ipoly völgyébe. Sietnünk kellett, hiszen még jó órányi bringázás állt elõttünk Ipolytarnócig, túránk legészakibb pontjáig és az õsmaradványokat bemutató parkot a késõ délutáni órákban már nem lehet meglátogatni. Néhány kisebb emelkedõn átkelve értük el a falut, majd onnan továbbhaladva a tábla által jelölt irányban a Bükki Nemzeti Park igazgatása alatt álló és az összeurópai természeti örökség részét képezõ Ipolytarnóci Tájvédelmi Körzetet. A szépen kiépített bemutatóterület külsõ és belsõ fogadóépülete közötti keskeny aszfaltozott sétaúton haladva megismerkedhettünk a környék földtörténetével. Lépésenként 15 ezer évvel távolodunk a jelentõl, hogy a út végén a tanösvény bejáratánál elérkezzünk a 24 millió évvel ezelõtti miocén korba. Az út mentén szabadtéri kõzetbemutató teszi még átélhetõbbé e különös idõutazást. A bejáratnál szinte jelképesnek mondható 200 forintos beléptidíj ellenében szakképzett természetõr túravezetõt kaptunk, aki végigkalauzolt bennünket a geológiai tanösvényen. A tanösvény egyébként csak vezetõvel látogatható, a csoportok óránként indulnak a bejárattól. A bemutató során a Borókás-patak által felszínre hozott õskövületek - a homokkõbe ágyazott cápafogak, korallok, csigák, az õsorrszarvúak lábnyomait megõrzõ õsfolyóparti homokkõ vagy a megkövesedett óriásfenyõk maradványai - által jutunk birtokába a miocén kor titkainak.

Ipolytarnóc - Õsorrszarvú lábnyomok

Ipolytarnóc - megkövesedett fatörzs

Litke - Milleniumi facsoport

Visszatérve a jelenbe, Litke felé folytattuk utunkat. Az ipolyvölgyi kis falu közepén százesztendõs tölgyfacsoport árnyékában uzsonnáztunk. A honfoglaló magyarok 7 törzsét jelképezõ 7 óriási tölgyet a millenium évében ültették. Litkétõl Szécsényig követtük az Ipolyt. A völgyszéli dombokra hol felkapaszkodó, hol azokról aláereszkedõ útról hoszú kilométereken át gyönyörködhettünk a kanyargó Ipoly és az Ipolyvölgy szépségében.

Az élõ múzeumfalut napnyugtára értük el. A faluban tett elsõ látogatásom (1987) óta eltelt 11 esztendõ minden szempontból pozitív változásokat hozott a falu életében. Szinte minden porta felújítva várja a látogatókat. Az egységes falukép már szinte túl szép is ahhoz, hogy valódi lehessen. Nagy örömömre szolgált, hogy rögtön összefutottunk a még ma is jó egészségnek örvendõ 71 esztendõs népi fafaragómesterrel Kelemen Ferenccel, akivel szintén a 11 évvel ezelõtti Kék-túrám alkalmával ismerkedtem meg. Elsõ túranapunk végén 72km-t magunk mögött hagyva és 430m szintkülönbséget leküzdve szálláshelyül a falu szélén álló Panoráma Panziót választottuk, mely kultúrált berendezésével, vendégszeretõ kiszolgálásával és nem utolsó sorban szolid áraival nagy megelégedésünkre szolgált.

Túránk második napjának délelõttjét Hollókõ megnézésének szenteltük. A sok érekes látnivaló közül elõször a várat látogattuk meg. Az éppen 3 évtized aprólékos munkájával restaurált erõdítmény története a XIII-XIV. századra nyúlik vissza. Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekében megörökítette a hollókõi a várkapitány párviadalát is a szandai agával:

Ma a bejáratnál levõ egykori gazdasági épületben lapidárium és vártörténeti kiállítás található. A vár megmaradt termeit falépcsõkkel összekötött folyósókon át járhatjuk be. Restaurálták a külsõ és a belsõ ciszternát is, a vár fokáról pedig gyönyörû kilátás nyílik a falura és a környezõ dombokra. A vár "bevétele" után a szövõház, a postamester és a már elõbb említett Kelemen Ferenc fafaragó mester vendégei voltunk, majd ellátogattunk a falu jelképévé vált XV.századi fatornyos zsindelytetõs templomba. Délre járt az idõ mire mindent megnéztünk és nekivágtunk az országútnak. Az Alsótoldig tartó lejtõn még csak legurultunk, de az ezt követõ emelkedõ már nehezebb volt a delelõ nap által felforralt aszfalton. Körülöttünk mindenfelé csillogó fekete szurokbugyborékok púposodak, melyek halk pukkanással engedték ki magukból a forró gõzt kerekeink alatt. Cserhátszentivánig egy, Kutasóig még egy, majd Bokorig még egy emelkedõn araszoltunk át. Kutasón láttuk a hajdan itt keresztülhaladó Országos Kék-túra utolsó, emlékül meghagyott jelzését és az ezt tanusító emléktáblát. Bokorban még ennyi látnivaló sem volt csak a perzselõ napsütés. Az utolsó ártézi kútnál még megnedvesítettük kalapjainkat, nagyot kortyoltunk a hûs vízbõl, majd nekivágtunk a Sas-bércre vezetõ erdészeti út meredek emelkedõjének. A hosszú kapaszkodót itt-ott kisebb lejtõ törte meg, de e néhány kellemes pillanatért mindig izzasztó taposással vagy tolással fizettünk. A tetõt elérve alig néhány méterre haladtunk el a vadászkastély romjai mellett, melyet egykor szintén érintett a Kék-túra. Alig vártuk már a túloldal lejtõjét, melyen szélvészgyorsan száguldottunk alá. Alig 10 perc alatt értünk be Szandára. Ismét jól esett a frissítõ kútvíz. Az út porának lemosása után ennivaló után néztünk a vegyesboltban.

Miután jól megtöltöttünk üres gyomrainkat, bringáinkat a boltosnénire bíztuk és magunk választotta erdei úton Szanda vára felé indultunk. Alig fél óra alatt értünk fel a vár alá, ahonnan a kék jelzést követve kapaszkodtunk fel a romokhoz. Néhány faltöredék és sarokkõ. Ez Szanda porladó vára. A romokat sûrûn benövõ bozótban csak egy keskeny ösvény jóvoltából lehet körbejárni. A fokról azonban itt is szép kilátás tárult elénk. Visszatérve kerékpárjainkhoz pótoltuk a rövid gyalogtúra által elégetett kalóriát, majd Terény felé kerekeztünk tovább.

Terény ismeretlen kis falu a Cserhát mélyében, alig akad ember aki csak hallott volna róla. Pedig méltatlan ez hozzá hiszen itt született hazánk nagy tudósa Szent-Györgyi Albert biokémikus, aki a szegedi orvosegyetem biokémiai intézetének igazgatójaként 1939-ben kutatásaiért Nobel-díjat kapott. A tudós professzor szerény emlékmûve a falu határában áll. Szüleinek volt itt birtoka és az uradalom a falu sok lakójának adott kenyérkereseti lehetõséget a múlt század végén. Innen még 4 km volt Mohora, mai túránk végállomása.

Mohora is olyan kis falu, mely féltve õrzi értékeit. Gyógyszertárának épületében lakott szüleivel Mauks Ilona, Mikszáth Kálmán felesége. A ház elõtt álló védett óriás vadgesztenyefa (Mikszáth-emlékfa) árnyákában a helybeliek szerint az író is szívesen töltötte idejét. Az alig néhány méterrel odébb álló kis evangelikus kápolna pedig arról nevezetes, hogy az író és felesége itt kötöttek másodszor házasságot. A kápolnával szemben az út túloldalán jól ellátott élelmiszerbolt várt. A falu nemrég épült modern tornacsarnoka néhány méterrel a bolt mögött áll. Ez második napi szállásunk, hisz a falu önkormányzata elõzetes egyeztetés után szívesen bocsátja az arrajáró turisták (akár nagyobb csoportok) rendelkezésére. Tisztaság, meleg zuhany, szivacsmatrac - vagyis minden amit egy ún. "bakancsos" turista elvárhat. És mindez szinte jelképes összegért. Ma összesen 42km-t karikáztunk 330m szintkülönbséggel, és ha még hozzáadjuk szandavári gyalogtúránkat, akkor érthetõ, hogy most sem volt szükségünk ringatásra az elalváshoz. Másnap még indulás elõtt megnéztük a ma még igen romos, hagymakupolás barokk Vay-Zichy kastélyt. A kastély mely legutóbb gyermekotthon volt jelenleg zárva van. Felújítás alatt áll. Az Országos Mûemléki Felügyelõség 4 fõs munkacsoportja dolgozik rajta, az új angol tulajdonos megbízásából. Hogy, ha elkészül biztosan nem lesz látogatható? Hát ez lehetséges. No, de most sem az és eddig sem volt az. Viszont felújítva, eredeti pompájában gyönyörködteti majd az arrajárókat.

A két alternatív útvonal közül mi a rövidebb, Borsosberényen keresztül vezetõ utat választottuk. Errefelé kb.4km-t kellett megtennünk a 2-es fõúton a rétsági elágazásig. A hosszabb út egyébként Pusztaberkin át vezet, amit elhagyva a 2-esnél alig kisebb forgalmú 22-es fõúton keresztül lehet megközelíteni a rétsági elágazást. Az elágazástól még 2 km kellemes gurulás a falu. Bánk a környék kedvelt fürdõhelye. Kis tava köré az utóbbi években kiépített üdülõterületen nemcsak strandot, hanem számos szórakozóhelyet, panziót, éttermet találhatunk. A hely viszonylagos ismeretlensége, magával vonja hogy nincs túlzsúfoltság, kellemes idõtöltést kínál a kis üdülõkörzet az idelátogatóknak. Szálláshelyül mi a Tó Motelt választottuk.

a Bánki-tó

Felsõpetény - Almássy-kastély

Kerékpártúránk utolsó napjára 50 kilométernyi út maradt, miután az elõzõ nap 55 km-t hagytunk magunk mögött. A kisvasút nyomvonalát követve Felsõpetény felé vettük az irányt. A falut szlovákok és magyarok lakják békében. Szlovák neve Horny Petan a Cartographia turistatérképén sajnálatos módon fel van cserélve a szomszédos Alsópetény (Dolny Petan) nevével. A falu lakóinak a mezõgazdaság és falu határában levõ agyagbánya ad munkát. Ez a bánya látja el a Romhányi csempegyárat nyersanyaggal. Felsõpetényt azonban nem az agyagfejtõ miatt látogattuk meg. Idejövetelünk egyik oka, hogy ehhez a kis faluhoz is kedves Kék-túra élmények kötnek. Sajnos egykori vendéglátómmal, Tóth Andrással már nem találkozhattam. Jó volt viszont látni, hogy ez az eldugott kis falu milyen sok szép épülettel gyarapodott az elmult 11 év alatt. Még egy új, modern temploma is épült. Ide érkezésünk másik oka a századelõn épült Almássy-kastély, melyben ma gyermekotthon mûködik. A kastély a Lókos-patak melletti dombon épült, arborétuma védett természeti érték. Nevezetessége, hogy 1955 novembere és 1956 októbere között a kommunisták itt tartották fogva háziõrizetben Mindszenty József bíboros hercegprímást. 1992-óta az épület falán elhelyezett márványtábla állít ennek emléket.

Peténybõl továbbkerekezve Nõtincsen át értük el ismét a 2-es fõutat. Nõtincs XV.századi gótikus templomát 1720-ban barokk stílusban átépítették. A fõutat elérve dél felé a Naszály felé fordultunk. A mészkõbányák által szétszabdalt hegy nyugati lábánál, Katalinpusztánál fejeztük be 4 napos Palócországi kirándulásunkat. Innen már a Börzsöny területén haladtunk tovább Kisirtáspusztáig ahol csatlakoztunk az idei Csongrád megyei Természetbarát Táborhoz.